Szaunaszeánsz és csiripiszli

Hírek , beszámolók, úti cél ajánlók

Szaunaszeánsz és csiripiszli

Feltöltve: 2014-01-10

A Dél-Alföldön kalandoztunk három napon át. Vendéglátóink megmutatták Szegeden a szépségesen felújított Reök-palotát, a Titanic-kiállítást, szaunaszeánszon vettünk részt az orosházi Gyopáros-fürdőben, megnéztük a szarvasi kültéri makettkiállítást, és végig egészséges ételeket ettünk.

Hatalmas zöldségtálakat, grillezett sajtokat pusztítottunk, paleogulyást kóstoltunk. Retró sonkatekercsek, majonézes saláták is az áldozataink között voltak. Nem kegyelmeztünk továbbá az Orosházi tortának és a búzacsíra málénak, de még a szarvasi Halászcsárda halászléjának sem.

Szeged belvárosában, közel a jogi egyetemhez a magyar szecesszió egyik legszebb épülete, a Reök-palota. A nyolcvanas években, egyetemista koromban inkább a mai földszinti étterem helyén működő Béke tanszék nevezetű nem túl exkluzív kocsmáról volt nevezetes, ahová a joghallgatók néha előadások helyett is ellátogattak. De a mai jogászok már nem ilyenek, s így a Reök-palota is inkább képzőművészeti kiállítások helyszíneként szerepel a köztudatban.


A palotát 1907-ben az akkor mindössze 29 éves Magyar Ede tervezte, számos egyedi, különleges építészeti megoldással, vízinövény-ornamentikával, amely merészen végigvonul a falakon, a lépcsőkorláton, ajtókon, ablakokon. A 2007-es felújítás során az udvart üveggel fedték be, így egységes, jól belakható teret kaptak. Ott jártunkkor a Velencei Biennálén szereplő különleges, bombás-installáció részesei lehettünk.
A félhomályos teremben a padlón tévékészülékeken alvó bombákat láthattunk, és hozzájuk fejhallgatón zajkompozíciókat hallhattunk. A belvárosban megálltunk még az egyetem könyvtára előtt, amely már nem viseli József Attila nevét. De a költő szobra azért most is ott áll az épület mellett, komoran, szerető dühhel. A másik oldalon Szentgyörgyi Albert professzor szobra áll, idegenvezetőnk el is meséli hozzá a régi történetet az uzsonnára kapott paprikáról és C-vitamin feltalálásáról.

Megállunk a Szegedi Dóm sarkánál, rettentően fúj a szél, de még így is derűs szörnyülködéssel fogadjuk a dóm építésének történetét, amely megérne egy Móric-regényt, annyira magyar. Az árvizektől való megmenekülés emlékére 1880-ban határozták el építését, de a szentelésre csak 1950-ben került sor. A két dátum között pedig igen sok víz lefolyt a Tiszán.

Paleogulyás az egészségtúrán

Ebédet a Port Royal étteremben kapunk, míg odaérünk, megcsodáljuk az ékszerdobozszerű színházat. Ebédre frissen facsart narancsét, kétféle zöldsalátát kapunk az egészségtúra jegyében. Aki nem szokott hozzá, annak a sok zöld is fura, és a grillezett sajtok nehezen emészthetősége is meglepő.


De minden nagyon finom. Van még egy sétánk a Tisza-parti szélben: megnézzük a Titanic-kiállítást. Archív felvételről visszaemlékezéseket hallgatunk, fürkésszük a hajóskapitányok arcát, és megemlékezünk a magyar Kárpátia nevű hajóról, amely a sötétség és a hideg ellenére sok száz bajba jutott utast mentett ki a tengerből.
Vacsorát, szállást a négycsillagos Art Hotelben kaptunk. Itt több paleofogást is megkóstolhattunk, köztük a paleogulyást, amiben nem volt krumpli és csipetke sem. Az étterem séfhelyettesétől megtudtuk, hogy a paleotáplálkozás akkora érdeklődésnek örvend, hogy a nemrégiben meghirdetett paleovacsorára negyvenen jelentkeztek. Az étterem folyamatosan tart reformfogásokat az étlapon, és az ilyen témájú vacsoraestek sem ritkák.

Retróebéd sonkatekerccsel

Másnap Orosházán a Gyopáros fürdőbe vártak minket. A régi kádfürdő helyén egy hatalmas parkban alakult ki a mai fürdőkomplexum három kültéri, négy beltéri medencével, csúszdákkal, szaunákkal, merülőfürdővel, masszázsrészleggel A Gyopáros vizét 1991. januárjában nyilvánították gyógyvízzé.


A szaunaszeánsz az egyik kedvenc turisztikai programom, most éppen ez következett, és előtte még találkoztunk Ruszkabányai Gittával, aki a jövő évi Szauna-Oscar gálát szervezi. Azért kapott ilyen nevet a nemzetközi verseny, mert a szaunavilágbajnokság inkábba showt értékeli, mint a szakmaiságot. A szaunamestereket oktató, az Aquaworldben csak nők számára szaunaklubot működtető hölgy viszont szakmai versenyt kíván létrehozni.
Szerinte nem érdemes a végletekig elmenni abban, amit természetesnek képzelünk. Nem muszáj, hogy meztelenül szaunázzunk koedukáltan, a magyarok ezt többnyire nem kedvelik, de néha a külföldieknek is sok. A másik véglet, amikor még azt sem engedik meg a fürdőben, hogy levegyük a fürdőruhát, és lepedőben vagy szaunaruhában legyünk. Tehát van még miért harcolni, de Gyopáros fürdő a szaunamesterek ideális ideális partnere.

A szeánsz első része afféle beugró. Kapunk egy kis zenét, egy kis meleg levegőt, megbeszéljük az alapokat, és kész. A második részben már ott a jeges tál, a szaunamester azt szeretné, ha egymást kényeztetnénk a gerinc mentén két oldalt végighúzott jégdarabokkal, de erre nem mindenki hajlandó. Kit a jég zavar, kit az, hogy egy idegennek kellene hozzáérnie.
De azért aki jól akarja magát érezni, az jól is érzi magát. És a hideg-meleg játék még fokozható: aki akar, jeget tehet a talpa alá. Ez is jó móka, ha forró levegő burkol be. Retróebédet kapunk a fürdő éttermében: sonkatekercs tormakrémmel töltve, franciasaláta szerű óriási tál majonézes zöldség, kacsamellsonka, libamell, libamáj, orsi virsli. A nyolcvanas években az efféle hidegtálak számítottak egészséges, kímélő ételeknek.
Igen, de a végén jön az Orosházi torta, a nagyszerű helyi rétesbolt cukrászának kreálmánya: egyesül benne egy almás pite, egy túróspite, egy krémes és még vagy kétféle sütemény. Pazar a tésztája, nagyon jó lisztből van, csak hatalmas, rengeteg ez a sütiszaurusz.

Két esti programunk is van: meghallgatjuk Takács Nicolast a helyi sportcsarnokban, aztán pedig forralt borokkal a kézben a műjégpályát tekintjük meg, és a főtéri nevezetes üveg körtefát. Orosháza sokáig lakatlan, mocsaras terület volt, a betelepülők a főtéri körtefa eleven elődjéhez tudták csak kötni a lovat. Ezért született ez a mesebeli, de mégis nagyon modern alkotás.

Megint egy ehető halászlé

Másnap Gellértegyházán a magyarok tanyáján elgyönyörködünk, hogy mi mindent építettek itt a közösség tagjai a puszta két kezükkel. Fogasra se, csillára se kellett költeniük. Ágakat tettek ki a falra akasztónak, a lámpáknak meg sárból gyúrtak süllyesztést a falba.


Kóstoltunk náluk mézet, pálinkát, bodzaszörpöt, de legfőképpen búzacsíramálét. Már tegnap alkudoztunk a vendéglátóinkkal, hogy el szeretnénk menni abba a bizonyos rétesboltba, mert a vacsorához is onnan kaptunk rétest, de akkor még nem tudtuk, hogy a bolt egyik tulajdonosával, Tóth Bálinttal mindenképp találkozunk. Ő készíti ugyanis a nagyszerű búzacsíramálét, amely itt, Orosházán több üzletben is kapható. A nyolc-tíz napos csírát ledarálják, a levét lecsöpögtetik és búzaliszttel összegyúrják, megsütik. A búzakeményítő cukorrá alakul át, így lesz a más néven csiripiszli néven ismert, valószínűleg Zombáról származó, régi-régi csíramáléból édesség, amely kiugró A és B vitamin, valamint nyomelem tartalma miatt egészségmegőrző szerepet is játszott a régi teleken.
A tanyára bevehetik magukat a turisták is: kapnak paraszti gúnyát, malomkövet, kovakövet. Őrölhetnek búzát, süthetnek kenyeret, úgy ahogy régen tették, megtanulhatják az önellátást, és azt is, hogy a semmiből hogyan teremtsenek maguknak otthonos környezetet.
Túránk utolsó előtti állomása a Szarvasi Arborétumhoz tartozó makett-kiállítás. Magyarország jelentős építészeti értéket képviselő régi épületeit láthatjuk itt egy parkocskába ágyazva, virágok, apró sétányok közé.

A kecskeméti Cifra Palotát most éppen nem látjuk, mert vendégségben van. Az ausztriainál jóval kisebbek az itteni épületek. Nem lehet beállni alájuk fényképezkedni. Némelyik nagyon szép, a szegedi Dóm például, de a parlament teteje furán lila lett, a kaposvári Csiki Gergely Színház is jól sikerült..
Ahhoz képest, hogy valami szemerkél, hideg az idő, egészen sok türelmünk van hozzá. Azt mondják egyébként, azért ilyen kicsik ezek a fából készült, gyakran a térdünkig, derekunkig érő a makettek, hogy könnyen lehessen őket szállítani, és hogy egy kisgyerek is jól átlássa őket.
Közben várnak már minket a szarvasi Halászcsárdában a cserépkályha jó melegével, de még inkább a tiszai halászlével. Nekem ízlett, amit kaptunk, a többiek is ették, mint a vett malac. A passzírozás szépen össze volt dolgozva a lével. Nem volt benne a hal bőre, bár én a pontypatkót is szeretem. És azt is, ha a halászlé autentikus, de alkalmazkodik a korigényekhez.