Halásztanya: wellness bográcsgulyással

GasztroNomád kalandozásai, körberágjuk az országot.

Címlap » GasztoNomád kulináris beszámolói

Halásztanya: wellness bográcsgulyással

Szeretem a Balatont, évszaktól függetlenül szinte minden hétvégén arra járok. Vannak kedvenc helyeim, ahová rendszeresen betérek és ismerősként köszöntenek, de megannyi ismeretlen étterem cégtáblája kacérkodik velem, újabb és újabb gasztronómiai élmények ígéretével.

Évek óta figyel a 71-es út mellett, Alsóörsnél a Halásztanya. „Az a piros?“- kérdezte barátnőm, amikor arról meséltem, hol ettem szombaton. Igen, az a szép piros, bár inkább nevezném velencei bordónak a kistornyos komplexumot. Számtalanszor haladtam el mellette elégedetten konstatálva, hogy amint kisüt a nap, megtelik élettel a terasza. Már nem is emlékszem, hogyan nézett ki régen, egyszercsak kinőtt a földből, és ott állt a különös nevű, négycsillagos Laroba Wellness Hotellel összefonódva. Mivel hétvégén nem kényeztetett el az időjárás, és barangolás közben erősen átfújt a szél, úgy döntöttem, eljött a Halásztanya ideje. Beiktattam egy gyors wellness programot, hogy kellőképpen éhes legyek – a szaunázás rendkívüli hatással van az étvágyra, majd irányt vettem az étterembe.

A környezet

Rusztikus berendezés, meleg, mediterrán falak, ízléses belső. Nincsenek szánalmasan poros halászhálók, megfakult paprikafűzérek, mocskos abrosz és rettenetes szag – pedig a legtöbb halétteremnél – különösen a „tanya“ típusúnál ez gyakori. Szépen terített asztalok, részletgazdag dekoráció, festmény a falon. Jó ránézni.

A személyzet

Nyájas , mosolygós felszolgálók, látszik, hogy szeretnek ott dolgozni.

Az étlap

Tizenöt halétel, tizenegy húsétel, egy-két leves és előétel, néhány a vegetáriuánusoknak, nyolcféle köret, turistáknak és haltalan hazait kedvelőknek négy magyaros és két kötelező desszert. Savanyúság, saláta, mártás, külön gyermekmenü, és féladag ételek 70 százalékos áron. Halfélékből bőséges, a többiből is megfelelő választék – nomen est omen.

Az árak

Házi májgaluskás húsleves 500 Ft, húsos főétel körettel 1900-2900 Ft, bélszín körettel 4900 Ft. Halászlé pontyból 1400 Ft, harcsából 2100 Ft, harcsapaprikás túrós csuszával 2500, borjúpaprikás galuskával 2100, erdei palacsinta vagy marcipános somlói 1000 Ft. Piffáth Lajos balatoni folyóborai 1200 Ft/liter, csapolt Soproni korsó 450 Ft, üveges Heineken 0,33 l 500 Ft, 2 dl-es szénsavas vagy mentes üdítők 350 Ft, presszó kávé 300 Ft, capuccino 400 Ft

GasztroNomád választási szempontok

Mivel Halásztanya, kihagyhatatlan a halászlé. Este lévén nem volt kedvem bíbelődni pontypatkóval, ezért a harcsafilés változatot kértem, belsőséggel. Volt belsőség. Minden idelátogató külföldi egyszer biztosan gulyást akar enni. Ez van. Nem árt tudni, itt hogyan készítik, vállalható-e, ha vendéget hozunk ide, vagy mi magunk megkívánjuk. Gondolnunk kell azokra is, akik nem osztoznak halimádatunkban, sőt… Nekik kóstoltunk egy sertésbordát Balaton módra, ha már Balaton.

Harcsa halászlé

Halászlé van sűrű, van híg, van kockából, passzírozott halból, aljas módon krumlpival sűrített, és sunyi módon liszttel berántott, friss halból, fagyasztott halból, teszkós, mélyhűtött, műanyagdobozos késztermékből melegítve és ki tudja, megannyi vendéglátós praktikával összehegesztett változatban is… Mindenképp bizalmi dolog, a jó halászlé olyan, mint a jó fogorvos, ha bejött, visszajárunk újra és újra. Amikor megrendeljük, el is képzeljük mindjárt, hogy milyen lesz, pedig nem kellene. A hely alapján én egy keszegből és vegyes halból passzírozott, sűrűbb alaplére, és utólag belehelyezett mirelit harcsára tippeltem, közepesen zsíros kivitelben – emiatt előre berendeltem két kosár kenyeret. De egészen mást kaptam, és egészen hamar. Egy ázalagoktól mentes, szinte tiszta, híg paprikás hallé bográcsban, hófehér haldarabokkal, zsírmentesen, szeletelt hegyes-erős paprikával, közepesen intenzív illattal.

Friss, rozsos kenyér lapult a kosárban, néhány fehér társaságában. Gyorsan meg is törtem vele a wellnesshalászlé szépségét, nehogy már annyira egészséges legyen, mint amilyennek látszik. Bár lelkileg sűrűre készültem, kifejezetten jó volt a kellemesen csípős lé. Majd kiemeltem egy haldarabot, ami hófehér volt, és habkönnyű, olyan tökéletes, amilyen csak egy harcsa lehet, egy olyan harcsa, ami nem fagyoskodott ősidők óta a mélyhűtő fogságában. Akik onnan aktiválódnak, mindig gumiszerűen rágósak, és elveszítk a harcsajelleget, de ez príma volt. Ritka eset, hogy elfogyasztok egy egész bogrács halászlevet halastól, mindenestől, de ezzel nem lehetett megállni. Egyetlen szálkát sem találtam benne, pedig ez nem volt elvárás.

Szívből ajánlom minden olyan nyitott elméjű halkedvelőnek, akinek negatív hitrendszerébe nem égett bele, hogy a halászlé csak sűrűn jó, diétázóknak és egészséges életmódót kedvelőknek kenyér nélkül, francia vendégeknek, akik minden más esetben kiborulnának a piros zsírsávval lezárt heterogén oldat láttán, éhes férfiaknak főétel elé vagy dühöngő hőségben könnyű ebédnek. Ára: 2100 Ft

Bográcsgulyás szürke marhából

A „magyar szürke marha hús” csepegési vesztesége minimális, állaga száraz-rostos, ami a hagyományokra épülő legeltetetés eredménye. A kizárólag legelőn tartott állatok húsa minimális mennyiségű izmon belüli faggyút tartalmaz (1,2%), ami előnyös az egészséges táplálkozás tekintetében, szárazanyag tartalma magas, jóval kevesebb víz van benne a standard húsmarha fajtáknál, ezért kevésbé esik össze a főzés során. Szokatlan, kissé savanykásabb, a vadhúsokéhoz hasonló íze eltér a megszokott ízektől. A Halásztanya gulyásának állaga is kicsit eltér a megszokottól, ugyanis sokkal sűrűbb. Ezt osztrák és német vendégeink értékelni fogják, mert a náluk készített gulasch-nak nevezett mutánsok töménységükben inkább a mi paprikásainkra emlékeztetnek. Kenyeret mártva a forró gulyásba konstatáltam, hogy enyhén csípős, pont annyira, ami még azok számára is tolerálható, akik nem kedvelik az erőspaprikát.

A zöldségek hasábban – ahogy kell, kiborulok a szecskára vágott mirelitrépától -, gyönyörű sötétszínű húskockák, emberes burgonyadarabok. A marha omlósra főve, sallangmentes, különösebb sebészi beavatkozást finnyás fogyasztó által sem igényel, de ezt el is várjuk egy szürke marhától. 1500 forintért egy tartalmas, bográcsos ételt kapunk értékelhető mennyiségű hússal, valódi zöldséggel. Nincs mit szégyellni rajta. Kicsit más, mint a konvenciók, de senki nem fogja megbánni, ha a Halásztanyán ezt rendeli.

Sertésborda Balaton módra, burgonyapürével 2300 Ft

Nem vagyok nagy barátja a sertéshúsnak, de egy ilyen étteremben szárnyast rendelni valahogy nem stílusos. Bár a kacsamell tócsnival megérintett, ezt a táltos gyomronrúgást 20 óra után már nem szabad bevállalni – hacsak nem ekkor kezdődik az este, ami másnapig nem ér véget. A baconnal, sonkával és gombával töltött, vékonyra vert, sovány hússzeletet kirántás után félbevágva, reszelt sajttal gazdagon szórva szervírozták. Burgonyapürét választottunk hozzá, mert ez is egy fontos tesztpont: vajon porból van-e. Bár remek porokat lehet már kapni, és a megfelelő, friss adalékokat alkalmazva nem is olyan rossz a végeredmény, azért ha rendes, főtt burgonyával készül, sem színében, sem állagában nem veszi fel a versenyt a félkész termékekkel. Amikor egy ilyen igazi, hagyományosan pürében találkozunk egészen apró burgonyadarabokkal, az mennyei! Jó választás volt, bár a gomba sem tartozik a könnyen emészthető ételek közé, részaránya a töltelékben nem haladta meg a káros mértéket. Piffáth Lajos olaszrizlingje kifejezetten jól állt volna neki, hozzá is képzeltem, de a 71-es út mentén tevékenykedő rendőrök általi fenyegetettség okán letettem róla. Hiába, ott kellett volna tölteni az éjszakát a Larobában, volt is szabad szoba…

A Halásztanya ár/érték aránya – amit baráti körömben befektetés/boldogság aránynak hívunk – kifejezetten jó. Ha hozzávesszük a szálloda wellness-szolgáltatásait, a tisztavízű élménymedencéket, a szaunákat, gőzt, sókamrát és sófürdőt, a szobaárakat, akkor még jobb.